„A kezdetben zöld, később narancssárga színű gyümölcs kinézetében egy bogyóhoz hasonlít. A gyümölcs átmérője kb. 10 cm. A termés sokmagvú, rekeszes bogyótermés. A vastag héj alatt fehér hártyákkal osztott gyümölcs rengeteg apró magot tartalmaz, a magokon különálló gyümölcshús van.
A gránátalma nagy mennyiségű flavonoidot (mint például antociánt és quercetin) tartalmaz. Káliumban, C-vitaminban és kalciumban gazdag.” (Wikipedia)
Igen. Szép nagy, ámbátor összerágható és lenyelhető magjai vannak. A héja alatt lévő kis vörös bogyók finomak, de az a fehér „hártya”, ami elválasztja őket, illetve amin ülnek, keserű. A magokról gondold azt, nagyra sikerült szőlőmagok! Ha sikerül velük megbarátkozni, igazán élvezetes gyümölcs. De ha mégis kiköpködjük a magját, jó ha azt is tudjuk, hogy elültetve szépen ki tud kelni. Lehet nevelgetni, gyönyörködni benne…
A zsidó hagyományok szerint a gránátalmának 613 magja van, ami a törvényben elkülöníthető 613 parancsolatot jelképezi. Valóban. Ilyen a törvény. Mint ahogyan nem tudsz eltaposni egyet a gránátalma kis magvas bogyócskáiból anélkül, hogy az egészet megbontanád, Istennek egyetlen parancsolatával az egészet teszed tönkre. S ha megtartod a „Nagy parancsolatot”, szereted az Urat és felebarátodat, akkor a sok kis parancsolat is rendben lesz.
Valójában mindez a Lélek gyümölcse, amiről Pál a Galata levélben ír. Biztosan észrevetted már: nem a lélek gyümölcsei, csupán egyesszámú gyümölcse. Nem lehet megteremni a kilencből hatot, mint ahogy egy gránátalma sem tud több részletben megteremni, csak héjastól, hártyástól, bogyóstól magostól. Eleinte éretlen, ízetlen, élvezhetetlen, de beérik. S ha nem terem a gyümölcs, a fák teremtő Urát kell kérnünk!
Szőlő és füge
Mikor fügéről olvasunk, kétféle növényről is szó lehet. Egyik a közönséges füge, amelynek a gyümölcsét aszalva ismerjük, és ha sikerül a fát a sorozatos kifagyásoktól valahogyan megóvni, akkor még hazánkban is megterem. Ez nemes kerti növény. A másik azonban az un. Szikomorfüge (vadfüge, eperfüge), amely vadon nő. Gyümölcse apró, de azért élvezhető. Ez utóbbi fájára mászott fel Zákeus, hiszen hatalmasra tud nőni. Ámósz próféta (7:14) pásztorként a vadon növő szikomorfák gyümölcsét szedte le, talán egy kis mellékes jövedelemért.
Mikor példázatokban, prófétai képekben jelenik meg a füge, ez gyakran Jeruzsálemet jelenti. Jeruzsálem vezetői, mikor az Urat elhagyták, a templomot megrontották, romlott fügévé váltak. A babilonba hurcolt jeruzsálemiek viszont egy kosár jó füge, ők a próbákban Isten számára elérhetőek, megszólíthatóak voltak. (Jer 24)
A szőlő a próféciákban és Jézus példázataiban – számomra úgy tűnik – Izráel népe. Gondoljunk csak a terméketlen fügefára, amit a gazda a szőlőjébe ültetett! 🙂 (Lk 13:6-9)
A szőlőt Isten ültette. (80. zsoltár) Ha terméketlen, pere van vele (Ézsaiás 5) , ha a mező fáira akar hasonlítani, ítélet alá kerül (Ez15). Ha elhagyatottá vált, Isten újra ülteti, pártfogásába veszi. (Ez 17:22kk)
Mikor Jézus a gonosz szőlőmunkásokról mond példázatot, nem értelmezhetjük úgy, hogy Izráel népe ellen szól. A szőlőskert maga Izráel. A szőlő akkori munkásaitól „vétetett el az Isten országa”. (Mt 21:43) A jeruzsálemi vezetőktől, írástudóktól és főpapoktól.
„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nálam nélkül semmit sem tudtok cselekedni.” (János 15:5) Ez olyan titok, amelyet egy másik fa gyümölcse fog nekünk még érthetőbben megmutatni
.
Olajfa
Az olivaolaj fontos szerepet töltött be a Bibliai emberek életében. Élelmiszer, lámpaolaj, illatszerek alapanyaga. Királyok, papok, próféták felkenéséhez különleges összetételben készítették, amelyet tilos volt leutánozni és profán célra használni. A Szentélyben, Isten jelenlétében folyamatosan égett az arany lámpatartóra helyezett hét olajmécses. Ezekben folyamatosan pótolni lehetett és kellett az olajat, hogy egy pillanatra se aludjanak ki.
Az olajfa Istennek Izráellel kötött szövetsége. Egy fa, amelyről Pál szavai szerint bizonyos ágak – a Jézusban nem hívő zsidóság – letörettek, míg más ágak, amelyek vad olajfákról származnak, beolttattak. (Rm 11:17-24) A pogányok egyháza sokszor úgy szemlélte saját magát, hogy átvette Izráel helyét az ígéretekben. Holott csupán részesült az ígéretekből. A letört ágak azonban életben maradnak, készen arra, hogy visszaolttassanak. Tatai István ezzel kapcsolatban az ókori kertészek szokásaira hivatkozik, akik egy öreg olajfának elfáradt és terméketlen ágait úgy vágták le, hogy a helyükre fiatal vad olajfa ágát oltották, majd a megerősödött vad ágba oltották a levágott szelíd ágat. (Tatai: Az Egyház és Izrael 220. oldal) A Jézusban nem hívő zsidók ma a levágott, de mégis életben tartott és megbecsült ágak állapotában élnek, és mikor visszaolttatnak, saját olajfájukba olttatnak vissza. Kitöretésük a mi lehetőségünk volt, visszaolttatásuk azonban – Pál szavai szerint – élet a halálból, a világ számára még nagyobb áldás lehetősége. (Rm11:15)